Nyolcadik fejezet

   – amelyben a főszereplők elvesztenek bizonyos testrészeket.

   30 év telt el azóta, mióta Claudia vérét vettem. 30 év ide s tova, mióta éjjeli vérszívóvá tettük őt. 30 év: az annyi, mint kétszer 15. Kétszer tizenöt éve már, hogy Claudiával közös életmódot folytattunk. De Claudia nem változott… Még mindig nem lett segg – pedig háromszor 10 éve már… Ő ugyanaz a kis angyalbögyörő cukimuki loknis kislány maradt. Nem akart seggé transzformálódni… illetve akart, de nem jött össze neki… És ez láthatóan igencsak frusztrálta őt.

   Éppen egy pucér nénit dolgozott ki a rajzlapon. Egészen jól tudott tónusozni – de közben idegesítően hamisan vinnyogott. Mivel minden zenetanárát rövid úton elfogyasztotta, a hallása valahogy nem fejlődött. Egy pár szarkaláb jelent meg csupán a szeme körül – jelezve, hogy valójában egy vén trotty, de ez nem látszott rajta; mint minden vámpír esetében, őt sem zárta vasmarkába az idő… Lestat tudta, hogy Claudia igencsak pikkel rá a kikötői incidens miatt, ezért hozott neki ajándokot: egy terhes barbit, lekapcsolható póthassal.

   – Miért épp’ ilyenkor veszel nekem barbit? Az évnek mindig ezen a napján hozol nekem egy barbit! – hangzott el Claudia halk kérdése.

   – Hát, lehetséges, hogy szökőnap van. – felelt Lestat, s hogy kitérjen a kellemetlenségek elől, témát váltott: – Egek, Claudia! Ezeknek a barbiknak nincs fejük! Szeparáld el őket!

   – El is fogom! – ordított mérgében a lány: elege lett, hogy mindig barbit kap, hiszen ő szindire vágyott. Mérgében dobálni kezdte a szőke, rusnya, rózsaszín ruhás babákat. Legbelül utálta, hogy ennyire hasonlít rájuk. Meg tudtam érteni, nincs is rondább, mint egy szőke, szépségpöttyös, szopósszájú barbi.

   Aztán történt valami. A babahalom alól elővillant egy segg.

   – Te jó ég, Claudia! Mit tettél? – kérdezte Lestat.

   – Csak azt, amire kértél! Beszereztem egy segget!

   – Te vérszagú ementáli! Ez a lány teljesen megőrült! Louis! Ez a kis vérköcsög egy rothadó segget érlel a házunkban! – tajtékzott Lestat, s nekem is elment az étvágyam, amikor megláttam a harapásnyomokat a püspökfalat jobb oldalán. Aztán kívánós lettem, és eszembe jutottak a patkányok… meg a disznóvágás… de ez most nem ide tartozik.

   – Claudia, azonnal gyere ide! – de Lestat hiába kiabált, Claudiával történt valami. Nem tudom, pontosan mi. Kétlem, hogy megjött volna neki – bár az nem lenne olyan nagy gond, fordult meg a fejemben.

   – Elegem van belőle, hogy mindig úgy fésülsz és öltöztetsz, mint ezeket a rusnya babákat!

   – Claudia! Azonnal deportáld ezt a segget a házból! – Lestat szeme vérbe forgott. Megint kívánós lettem…

   – Olyan akarok lenni, mint ő! És narancsbőrt akarok! Meg fanszőrzetet. Rendes mellbimbót!

   – Claudia! Sosem leszel olyan! Ez van, ezt kell szeretni… – Lestat nem állt a helyzet magaslatán.

   – Én is változni akarok! Pattanásokra és mitesszerekre vágyom! Meg saját ciklusra!

   – Hát, ez sajnos lehetetlen…

   – …és személyit akarok! Meg sört inni! Korhatáros filmeket nézni! – Claudia egyre inkább felhergelte magát. – Változni akarok, mint mindenki más! – azzal fogott egy borotvát és orra alá illesztette.

   – Neee! – kiáltottam föl egyszerre Lestattal, de már késő volt: Claudia orr- és bajuszszőrzete csomókban hullott a padlóra, s aranyfényben csillant meg – szépségesen visszatükrözte a gyertyalángot. Claudia örömittasan elviharzott, hogy megvizslassa az eredményt, de csalódnia kellett. Olyat sikított, hogy a vakolat lehullott a falról, és beterítette Lestatot. Claudia nem tudta elviselni, hogy szőrzete ismét az eredeti lett, visszanőtt, mint eső után a gomba.

   – Ki tette ezt velem? – háborgott, s Lestatra nézett. – És ha Veet szőrtelenítő habot használok?

   – Sajnálom, kedves kis Claudia, de a szomorú valóság az, hogy mindig ilyen kis bölcsis porbafingó maradsz! És sosem hullik ki a bajuszszőrzeted! És ilyen dugó maradsz mindörökké! Sosem hordasz majd tangát és melltartót, mert nem lesz kapható a méretedben! – Lestat oly kegyetlen és oly szexi volt ebben a pillanatban… Claudia viszont igencsak bepöccent e szavak hallatán:

   – Tudod mit? Ezt neked! – s azzal lendült a penge, ki tudta, kit hol s hogyan talál el, a lényeg az, hogy Lestat karvalycsőre kecses ívben elszállt, mondhatni önrepülővé vált. Nekem pedig amolyan déja vu-m lett –  aztán sok évvel később megszületett Michael Jackson.

   Azonban Lestat szexepile egyszerűen és nagyszerűen csak úgy… visszanőtt! Talán még görbébbre is, mint volt…

   – Ezt meg hogy csináltad?! Mondd el azonnal! – érdekes módon Claudia nem is vörösödött el attól, hogy fél perccel ezelőtt levágott egy orrot, most meg kérdezz-feleleket kezdeményezett.

   – Semmi közöd hozzá, kis varangy! De elmondom neked, ha érdekel, hogy bármelyik testrészemmel meg tudom csinálni!

   – De hogyan? Azonnal mondd el!

   – Na persze! Copperfield talán elmondja a trükkjeit? Naná, hogy nem! És most húzz vissza szépen és takarítsd el azt a segget! És fertőtleníts utána! Klórral!!!

   – Takarítsd el te! – azzal Claudia kirohant az erkélyre, én meg utána sompolyogtam, mert az etikett megkívánta.

   – Tudod, Claudia – kezdtem bele a lelkizésbe, – beszélnünk kell a pubertásodról. Te sosem leszel olyan vén, lottyadt, szikkadt, nyáladzó nénike, mint a Komró… (Mellékinfó a tudatlanoknak: Etil, valamint Aseel és az én köpködős, volt némettanáromról van szó. – Muse) Sosem. És mellékesen örökké élni fogsz. Oké, sosem költözik le a bajuszod a fanodra, de hát annyi baj legyen!

   – Hogy lett belőlem… Louis… Hogy lett belőlem ez a… sosem lesz mellem!! – fakadt ki a kislány, ezért úgy határoztam, elviszem abba a kolerabarlangba, ahol anno találtam.

   30 éve, azaz háromszor 10, vagy a gyengébbek kedvéért másfélszer 20 éve nem jártam ott, de csukott szemmel is odataláltam, és csak négyszer, azaz kétszer kettőször fejeltem bele pár azonosítatlan objektumba, s már ott is voltunk. A kecó tök ugyanolyan volt, mint régebben, csak az aszott hullát nem találtuk meg – bár nem is kerestük.

   – Szóval… itt kártyáztam a mamival, amikor… amikor neked royal flössöd lett, és vittél mindent…

   –Igen, Claudia, és utána kóstoltalak meg, aztán jött Lestat, keringőzött anyukád aszott hullájával, majd vámpírrá tett…

   – A szemétláda. – dohogott Claudia.

   – Én elvettem a szaros kis életed, ő adott másikat. – vallottam be az igazat, a kegyetlen, finomítatlan valóságot, mely Claudia agyába mart.

   – Utállak mindkettőtöket!!! – a szemem közé köpött és lelécelt. A rusnya rózsaszín masnis ruhája vattacukorként lebegett utána a szélben.