Saint-Louis-ba megérkezve valószínűleg a Faidherbe-híd mellett szállunk ki a bozóttaxiból vagy a buszból. A híd, amelyen átsétálva a város főterére jutunk, eredetileg a Dunára készült, de végül 1897-ben Szenegálba szállították. A főtér jobboldalán a 19. század közepén épült Hôtel de la Poste-ot találjuk, amely a repülés hőskorában az Európa felől érkező pilóták szálláshelyéül szolgált. A híddal szemben jobbra a főpostát, mellette balra a turisztikai információs irodát találjuk. Errefelé mindig vannak önkéntes idegenvezetők, de ha kedvesen megmondjuk nekik, hogy nem akarjuk igénybe venni a szolgáltatásaikat, többnyire nem viselkednek kellemetlenül. A posta túloldalán a kormányzó palotája áll. A tér után egy kis hídon átsétálhatunk a Langue de Barbarie nevű félszigetre. A világítótoronynál balra fordulva halászbárkák sokaságát láthatjuk, majd orrfacsaró szagok mellett érezhetjük, hogyan főzik és füstölik az asszonyok nagy vashordókon a frissen kifogott halakat.
Saint-Louis különleges szépségét két dolog adja. Az egyik az, hogy a Szenegál folyó torkolatában szabályos, hosszúkás szigeten helyezkedik el, a másik pedig az, hogy az egész város nagyon szép, koloniális épületekkel van beépítve. Az épületek szinte mind nagyon leromlott állapotban vannak, de így is különleges hangulatot adnak a városnak.
A sziget déli végére feltétlenül érdemes elsétálni. Egyrészt szép kilátás nyílik innen minden irányba, másrészt megnézhetjük a helytörténeti múzeumot. A múzeum reggel 9-től délig és du. 3-tól este 6-ig van nyitva (az időpontokat tájékoztató jellegűnek tartják), a belépő 500 CFA (jegyet általában nem adnak). Elsősorban régi fényképeket láthatunk, de nem elhanyagolható az sem, hogy itt mindig hűvös van és nyugalom.
Látnivalók Saint-Louis körül
A város környékén több nemzeti park és természetvédelmi terület van. Ezekben nem láthatunk sem nagyvadakat, sem különleges természeti képződményeket, de jókat kirándulhatunk, és kicsit kiléphetünk Saint-Louis forgatagából. A Langue de Barbarie hosszan elterülő félsziget a Szenegál folyó és az Atlanti Óceán között. Itt a végtelennek tűnő tengerpart, homokdűnék, a homokban rohangáló rákok, illetve egy mocsaras szakasz jelentik a látnivalót. A Réserve de Guembeul a Dakar felé vezető úton van alig több, mint 10 kilométerre Saint-Louis-tól. A legegyszerűbb az, ha egy taxit kibérelünk fél napra. Ennek az ára alkudozási képességünktől függően 3000-5000 CFA lesz (ne lepődjünk meg, ha a taxisofőr először elmegy a rendőrségre engedélyért). A parkba a belépés ingyenes, de igen határozottan javasolják a látogatóknak, hogy vegyék igénybe a parkőr szolgálatait. Nincsen fix ára; elég, ha 1000 CFA-t fizetünk. Itt megcsodálhatjuk Martint, a teknőst (reméljük, jól van), megpróbálhatunk közel jutni az antilopcsordákhoz, és ha szerencsénk van, majmokat is láthatunk.
Messzebb van, de érdekesebb a Djoudj ornitológiai nemzeti park (Parc National des Oiseaux de Djoudj). Ezt Saint-Louis-tól hatvan kilométerre északra találjuk. Egész napot szánjunk a kirándulásra. A taxi 10-12 ezer CFA-ba, a belépő fejenként 2000-be kerül. Pelikánokat, flamingókat és sok más madárfajt figyelhetünk itt meg. Ha már itt vagyunk, ne siessünk: az állatokat megfigyelve sok szép élményben lehet részünk. Ne felejtsünk el fejfedőt és vizet magunkkal hozni. |